Minden elillan

Este van és kint szakad az eső. Sokan csak azért nem indulnak haza, mert eláznának és inkább hihetetlenül lassan szürcsölgetik az italaikat. Füst borít be mindent, pedig senki sem dohányzik. Állandó kellék lett az átláthatatlan füst és homály, de így legalább véletlenül sem tudunk a saját szemünkbe nézni a tükörben. A tévében valami focimeccs megy. Néhányan vitatkoznak rajta, de olyan rossz minőségű az adás, hogy szerintem azt se látják, hogy kik játszanak egymással. Nem ez a legjobb kocsma, de van teteje és jelenleg ez elég.

Lépéseket hallunk az ajtóhoz közeledni és reméljük valaki felkavarja az eseményeket. Mindenki a nyíló ajtót figyeli. Belép valaki rajta, de nem ismerős alak. Bár talán valahonnan… nem nem… nem ismerős. Lassan a pulthoz ér, csöpög róla a víz, egy kutya követi fejével a lépéseit. Hamar elveszíti a sok figyelmet és a kutya tekintete is inkább az egyik vendég párizsis zsemléjére téved vissza.

Minden elillan részletei…

Az író

Egész világokat alkotok,
hogy néha kisírhasd magad,
mennyi karakter boldog befejezése
zuhant a szemetesbe miattad.

Néha nem is írok semmi újat
csak éjszakánként összeszedem
a mások által eldobott sztorikat,
érzéseket, hangulatokat.

Félkész sorokkal és gondolatokkal
teli füzet gyűrődik a táskám alján,
mintha varrótű lenne a toll,
próbálok egy szövetet csinálni belőlük.

Este percenként figyelem
hány lájkot ítéltek oda nekem
hány perc múlva lesz
egy cicás mém a helyemen.

Régen

Késő este van és nem tudunk aludni. Gyógyszert nem akarunk szedni, a kamillatea meg a levendula nem használt semmit. Forgolódunk. Már sokat beszéltünk arról, hogy miért nem megy. Nem is szólalunk meg. Néha csak fekszünk és a tévét hallgatjuk. Már fejből tudjuk az éjszaka ezerszer elismételt sorozatok szövegeit.

Felkelek az ágyból, felkapom az autó kulcsát és megrázom. Felkelsz te is, csak úgy fehérneműben és takaróval a kezedben. Egy villanyt sem oltunk fel. Elég a tévé meg a fény, ami kintről beszűrődik.

Régen részletei…

Befolyt a város

Ne csukd be már az ablakot
úgyis befolyt a város.

Befolyt a tömeg s a zaj
az egymást taposó emberek hangja
a szmog és a káromkodás
az utak pora az ácsorgás
a cigiscsikekkel teli pocsolyák.

Befolytak a dugóban dudáló emberek
a szűk utak a zsúfolt terek
a furcsa foltok a betonon
az éjjel otthagyott lim-lomok.

Befolytak a fröccsel átitatott fapadok
a színházi éjjelek utáni katarzisok
a mellékutcákban visszhangzó kacagások
az utolsó percben elcsípett buszok.

És mire lassan este lesz,
magába oldja testedet.

Nemes Nagy Ágnes (Ne csukd be még vagy csukd be már…) című verse nyomán