Talán

Elbúcsúznak tőlem
az éjjeli busz mellett
egy megálló múlva leszállok
nem tudom minek.

Talán fázni akartam
mert már napok óta
saját izzadságomban forrva
égek a kánikulában.

Talán el akartam tévedni
mert már elegem van
hogy mindig tudnom kell
hová tartok és hogyan.

Talán késni akartam
mert már sok
hogy minden egyes percem
naptárba van írva.

Talán látni akartam a világot
amit már évek óta nem láttam
a nevetgélő fiatalokat
az utcai fények homályában.

Talán ennyi
Talán
csak nem kéne
ennyit gondolkodni…

Utolsó nap a Balatonon

Mennydörgés hallatszik a távolból, néha felvillan az északi part ege. Az apartman öreg ajtaja hangosan nyikorog, felébredek.

A folyósó sötét és a ház kis résein át sípolva fúj befele a szél. Minden lépésem halk dobszó a hideg kövön, a vihar fúvósainak kísérője.

Valaki kiment. Felvillan az udvar villanykörtéje egy másodpercre. Látni lehet a folyosón heverő üveget, a benne folyó ismeretlen eredetű levet, majd a sötétséggel visszaolvad a semmibe.

Kilépek. Csak úgy egy szál boxerben. Előttem a csendes világvége. Kihűlt a beton, villámok közelednek és a mennydörgés üvölti menj fedett helyre.

A kerti széken ül barátom, kezében ottmarad pohár egy ujjnyi vodkával. Mintha valamit nagyon nézne, észre se veszi, hogy mellé léptem.

Leülök a másik székre és nézem, ahogy a hidegtől elkezd remegni a teste. “Nem így kellene lennie. Legalább az utolsónak nem.”

Elkeseredetten nézzük az eget délben. A parton mindenki pakol, eltűnnek a székek és a padok. A viharfelhők egy percet sem hagynak az augusztusból.

Az előttem ülő külföldre megy jövő héten. Utoljára látja talán a magyar tengert. Mellettem lévő kollégám vidéken tanul tovább. A viharfelhők ezt letojják.

Feltámad a szél. Egy elszabadult napernyő szalad végig a parton és öli magát a tóba. Papírlap szál a padunkra, a vonat menetrendje van rajta.

Összekuporodva

Már fél napja nem mozdulok
azt sem tudom hol vagyok
csak várom a napfelkeltét
és a következő pihenőt.

Ha megállunk kilépek az ajtón
nyújtózók kiálltok alig látok
mint aki éppen megszületett
és anyját keresi kezeivel.

Én csak a benzinkutat keresem
torz arccal és egy euróval a kezemben
és ha megszólítanak legalább megtudom
melyik országban is vagyok.

Határhoz érünk elolvasom a táblát:
„Bienvenue en France”
még pár óra a csalagútig
visszabújok burkomba.

Megtettem mindent

Azt olvastam az interneten
árt a szemnek a monitor fénye.

Megosztottam a hírt a Facebookon,
videó chaten hívtam egy szemorvost,
rágoogliztam pár kutatásra a témában,
a fórumokat böngészve, mások véleményével is számoltam,
hosszas cikket írtam róla egy honlapra,
majd jutalmul megnéztem egy videót a Youtube-on.

Bár ráment tíz óra munka,
de egy értelmes ember kutat
mielőtt elhisz valamit, amit a neten olvas.