A Szemet szemért John Sandford amerikai író egyik könyve.

Drog, vér és szemek: Szemet szemért könyvkritika

Ömlik a vér ebből a könyvből! John Sandford Szemet szemért című könyve egy depis nyomozó és egy kegyetlen, mániákus gyilkos harcát meséli el a lehető legmorbidabb és fordulatosabb módon.

Egy kis bevezetés

Egy kertvárosi házba bejut egy gyanús alak. Különös kegyetlenséggel és látszólag ok nélkül megöl egy nőt, akit ott talál. Kiderül, hogy sokkal többről van szó, mint egy egyszeri és véletlenszerű eset.

A Szemet szemért a legvéresebb könyv, amit valaha olvastam. Szemrebbenés nélkül végig nézem a Family Guy vagy a Happy Tree Friends legdurvább és legmorbidabb jeleneteit is, de ez a könyv rendesen megborzasztott. A gyilkosságok különösen kegyetlenek és minden részletet leír róluk az író, hogy biztosan ne maradjunk ki semmiből.

A Szemet szemért első fejezetében egy kegyetlen gyilkosságot látunk.

Már az első jelenetben megtörténik a gyilkosság a szemünk előtt, a gyilkos szemszögéből indítva a sztorit. Ahogy lapozunk előre, egyre borzasztóbb eseményekről olvasunk és valamennyire kinövi a könyv a kezdeti hibáját, amiről később még ejtünk néhány szót. A lényeg, hogy ez nem csak egy elegáns, régi detektívsztori, hanem olyan igazi modern hatásvadász könyv.

John Sandford

1944-ben született amerikai regényíró és volt újságíró. Elnyerte a Pulitzer-díjat Eredeti írásmű kategóriában. 1989 óta írja Prey című könyvsorozatát, melyben az általa kitalált detektív Lucas Davenport munkájáról ír.

Pozitívumok

Kezdjük a könyv pozitívumaival. A narrátori szerepkör és a történetmesélés menete nagyon jól lett kialakítva! Az elbeszélés módja sokat dob a könyvön, mert gyakran váltogatunk – akár fejezeten belül is – a nézőpontok között és lépésről- lépésre, a legfontosabb pontoknál megállva ismerjük meg a főszereplők múltját és motivációit. Mindent elmagyaráznak nekünk és minden irányból betekintést nyerünk a sztoriba, de a cselekmény határozza meg, hogy milyen ütemben kapjuk meg az információkat, szóval a nyomozással és a bűnözők lépéseivel együtt haladunk mi is. A darkos történetnek és ennek a dinamikus mesélési módszernek köszönhetően eteti magát a könyv.

Vannak fordulatok is bőven! Nem csak egyszer megtörténik a nagy bűntett és kész, hanem folyton változik a helyzet és mindig történik még valami, ami feldobja a cselekményt. A két fél él és reagál, ami nagyon mozgalmassá teszi az történetet. Mivel látjuk, hogyan születik meg egy döntés vagy tett és milyen hatásai vannak a másik félre valós időben, nem közvetetten egy másik szereplőtől, ezért a csapdák, támadások, tetőpontok, bukások és veszélyek mind nagy erővel hatnak ránk. Nem csak annyit hallunk egy névtelen rendőrtől, hogy valakit megöltek, hanem maga a gyilkosok döntéshozatali folyamatát látjuk, ami elég erőssé teszi a fordulatok hatását.

Külön megemlíteném a főgonosz karakterét, akiről nagyon hátborzongatóan mesél a narrátor és tényleg elég ijesztő! Bár úgy zabálja a drogokat, mint más a mentolos cukorkát az első randija előtt és szerintem két oldal után meg kellett volna halnia tőlük, de nem én vagyok Zacher Gábor talán tévedek.

Negatívumok

Szóval, van egy izgalmas és véres történetünk, amit nagyon jól mesél el az író. Hol van a hiba? Nos, a könyv első fele egy hatalmas klisésorozat! Olyan nagy közhelyek és unalomig rágott történeti elemek vannak benne, hogy majdnem elröhögtem magam tőlük, és felmerült bennem a kérdés, hogy ez egy paródia akar-e lenni. A főhőst, Davenport-ot elhagyta a felesége és alig beszél a lányával, drogozott, depressziós és utálja az „agykurkászokat”, kupis a lakása, káromkodik, ismer egy halom alvilági alakot, de nem csinál velük semmit, csak információkat kér tőlük néha, van egy fala, amire cetliket ragaszt a nyomozás információval, üvölt a főnökével arról, hogy az már nem ismeri milyen az utca, mert túl sok ideje van az irodában, mindig bajba kerül, mert verekszik stb. stb. stb. Tudjátok, egy ilyen rosszfiú outlaw kopó és sokáig ez az erőltetett bemutatás uralja a könyvet.

A történet végén akkora uccsópercbenbedobott és közhelyes happy end van, hogy azt kiemelni is már közhely. Az író egyébként is megteszi helyettünk:

Sarah (szerk.: a főhős lánya) fodros, rózsaszín ruhában, fehér cipőben, fejét jobbra-balra forgatva tipegett ki a kapun, boldog mosoly fakadt az arcán, mikor észrevette apját. Egy cucli volt a kezében, azzal integetett. Gurgulázott a boldogságtól. Jennifer (szerk.: a lány anyja) ott állt mögötte, az arca piros volt – talán zavarodott lehetett. A jelenet olyan nyilvánvalóan meg volt komponálva, hogy Davenport elnevette magát.

Idővel, ahogy megismerjük a karaktereket és belebonyolódunk a cselekménybe, már nem fognak zavarni ezek a dolgok és megfeledkezünk róluk, sőt valamennyire sokoldalúvá válnak a szereplők, de ki kell bírnunk néhány hülyeséget az első 100 oldalban.

Lezárás

Összességében a Szemet szemért olyan, mint egy olcsó, zsírban úszó gyros, amit az utcai büfében, zárás előtt zabál be az ember egy kocsmázás után. Tudod, hogy nem éppen a gasztronómia csúcsa, de azért jól lesik és gyorsan lecsúszik. Ha szeretnél többet megtudni a szerzőről és a könyveiről, a hivatalos honlapján találhatsz még több információt. Egy sokkal nehezebb olvasmányról, a Simion, a panelszentről ebben a bejegyzésben olvashatsz.

UI.: A hátlapon elírták a könyvről olyan szépen nyilatkozó Kirkus Review nevét. Szép volt! *taps taps*

A Szemet szemért könyv hátlapján csúnya elírás van.

Cím: Szemet szemért
Eredeti cím: Eyes of Prey
Szerző: John Sandford
Kiadó: JLX Kiadó
Kiadás éve: 1992
Fordította: Szentgyörgyi József
Oldalszám: 396
ISBN: 9637822135

Szerző:

Holcz Csaba

Újságíró, marketinges, irodalmi blogger, író. A Neoliro irodalmi blog szerkesztője. Neoliro blogLinkedIn

Szólj hozzá!