A Magvető Café megnyitóján nem volt üres hely.

Teltházas volt a Magvető Café megnyitója

A Magvető Café a magyar költészet napján, április 11-én tartotta meg a megnyitóját. Versfelolvasásokkal, zenével és finom kávéval várták a vendégeket.

A Magvető Café egy széles lépcsősorral válik még különlegesebbé.

Az esemény teltházas volt. Nem is lehetett tudni, hogy emberből vagy könyvből van-e több a teremben. A köszöntésben elhangzott, hogy a kávézó egy beszélgetés során született. A megálmodói egy olyan helyet akartak, ahol minden Magvető Kiadós könyv megtalálható, van kávé, műsorok és úgy általában találkozóhellyé válhat az írók és olvasók számára.

Egy rejtett sarok a Magvető Café egyik sarkában.

Magvető Kiadó
A Magvető Kiadó számos könyve megtalálható a Magvető Café polcain.
A Magvető Kiadót 1955-ben hozta létre az akkori kulturális kormányzat. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 2003-ban, 2006-ban, 2010-ben, 2011-ben és 2013-ban is „Az Év Kiadója” címet ítélte neki. Olyan szerzők művei jelentek meg a Magvetőnél, mint például Esterházy Péter, Nemes Nagy Ágnes, Ottlik Géza, Örkény István, Darvasi László, Bodor Ádám, Kertész Imre és Spiró György.

A Magvető Café polcai megvilágítva és feltöltve könyvekkel.

A Magvető Café megnyitója során versfelolvasásokkal léptek fel szerzők, az olvasások között rövid élőzene a Dés András Trió előadásában és szünetek voltak. Amikor valaki éppen verset olvasott, minden elcsendesült, nem zúgott a kávéfőző és minden arcon érzelmek széles skáláját lehetett látni.

A Magvető Café elegáns, de nyugodt klasszikus stílusú.

A kávézó dekorációja egyedire és ízlésesre sikeredett. Sok a világos fa felület és elegáns sötét, fekete elemek foglalják ezt keretbe. Alig van szabad üres fal, szinte mindenhol könyvek sorakoznak.

A Magvető Café polcai tele vannak könyvekkel.

A Magvető Café remek helynek tűnik és remélem egy nap a nagy magyar irodalomtörténeti kávéházak egyike lesz. A kávézóról további információk a Facebook oldalán találhatók.

Egy csésze kávé a Magvető Café asztalán.

Szerző:

Holcz Csaba

Marketinges, újságíró, író. | Kövess az Instagramon | LinkedIn

Szólj hozzá!