Felhős idő, hideg, búcsúzás... ez az Utolsó nap a Balatonon

Utolsó nap a Balatonon

Mennydörgés hallatszik a távolból, néha felvillan az északi part ege. Az apartman öreg ajtaja hangosan nyikorog, felébredek.

A folyósó sötét és a ház kis résein át sípolva fúj befele a szél. Minden lépésem halk dobszó a hideg kövön, a vihar fúvósainak kísérője.

Valaki kiment. Felvillan az udvar villanykörtéje egy másodpercre. Látni lehet a folyosón heverő üveget, a benne folyó ismeretlen eredetű levet, majd a sötétséggel visszaolvad a semmibe.

Kilépek. Csak úgy egy szál boxerben. Előttem a csendes világvége. Kihűlt a beton, villámok közelednek és a mennydörgés üvölti menj fedett helyre.

A kerti széken ül barátom, kezében ottmarad pohár egy ujjnyi vodkával. Mintha valamit nagyon nézne, észre se veszi, hogy mellé léptem.

Leülök a másik székre és nézem, ahogy a hidegtől elkezd remegni a teste. “Nem így kellene lennie. Legalább az utolsónak nem.”

Elkeseredetten nézzük az eget délben. A parton mindenki pakol, eltűnnek a székek és a padok. A viharfelhők egy percet sem hagynak az augusztusból.

Az előttem ülő külföldre megy jövő héten. Utoljára látja talán a magyar tengert. Mellettem lévő kollégám vidéken tanul tovább. A viharfelhők ezt letojják.

Feltámad a szél. Egy elszabadult napernyő szalad végig a parton és öli magát a tóba. Papírlap szál a padunkra, a vonat menetrendje van rajta.

Szerző:

Holcz Csaba

Újságíró, marketinges, irodalmi blogger, író. A Neoliro irodalmi blog szerkesztője. Neoliro blogLinkedIn

Szólj hozzá!